Ma is szép napom volt. Elmentem az Árkádba befizetni egy számlát. Felvettem egy baromi szép blúzt... és olyan jól esett, hogy mikor kijöttem az Árkádból, zuhogott az eső...dúdolgattam magamban egy Kovácsovics Fruzsina számot. Dehogy dúdolgattam, fülhallgatómban énekelt a csaj. :) Mikor kiléptem, esett az eső, és pont azt énekelte, hogy "esőt hord a szürke táj, szerelmed után..." 

Igen, ő volt minden. Sok féle szerelem létezik gyerekek, és sajnos a legtöbbet már megtapasztaltam. Van az a fajta szerelem, ami kialakul, és házasság, vagy nagyon komoly kapcsolat lesz belőle, a végén pedig szakítás, ami fáj. Ez egyszer kínoz, egy hosszú ideig. De az a szerelem, ami akkor is kínoz, mikor épp tart... az nem szép. Mint mikor Szása ül a Néva partján, és elmélkedik.... Hmmm, milyen gonosz fegyver ez az atom bomba... elpusztít engem is, a vodkát is. Milyen gonosz fegyver ez a hidrogén bomba... elpusztít engem, de a vodkát meghagyja. Nade az milyen gonosz fegyver már, mikor csak a vodka pusztul el... 

Nos, igen. Ez a szerelem tud a legjobban fájni. Ez nem olyan szerelem, amiből feltétlenül kapcsolatot akarsz, ez egy amolyan feltétel nélküli szerelem, ami bárkivel megeshet, bárki által. Nem fontos hogy fiú vagy-e, vagy lány, hogy idős, vagy fiatal, vagy hogy akibe beleszeretsz az fiú-lány, idős-fiartal. Lehet hogy az azonos nemű legjobb barátod és/vagy barátnőd. Mindenkivel megesik legalább egyszer élete során. Lehet ez tanár, egy barátnő, egy barát, vagy akár ismerősöd, ismerőse. Jelek viszont mindig ugyanazok. Álmodozol róla, hogy majd elkápráztatod a tudásoddal, a tapasztalataiddal, a humoroddal, de élőben, mikor meglátod, ránézel, és hirtelen a szemed mindent szebbnek lát. Csak rá tudsz gondolni, pedig semmi értelme, hiszen nem akar tőled semmit. De te mégis álmodozol arról, hogy igen. Istenem, hányszor, de hányszor megéltem már ezt... Szerettem bele legjobb barátba, legjobb barátnőbe, legjobb barátnő barátjába, főnökömbe, tanáromba, de mindegyik szörnyű volt. Egy embernek általában egy ilyen jár ki. Nekem csak ilyenek jártak ki.... és most itt van ő... Ő, akinek még a nevét se merem leírni, mert ha bármilyen módon eljutna hozzá, hogy szeretem, akkor biztos, hogy ... nem is tudom, mit gondolna. Csak azt tudom, hogy bármit megadnék azért, hogy viszont szeressem, viszont félek a megaláztatástól. Túl sok jutott ki belőle eddig. Milán, Károly, Mécs, Endre, és a többiek... nem merem. Félek. Eljutottam odáig, hogy már nem tudom magamnak azt mondani, hogy "és ha holnap meghalsz? akkor legalább tudni fogja, hogy szeretted..."- már nem.